Törvénymódosítás: kettős biztonsági háló védi a takarékok betéteit

Minden korábbinál nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény 2013. november 12-én elfogadott módosítása értelmében. Az új jogszabály alapján lehetővé válik, hogy a jövőben – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védőernyője mellett – a teljes integráció tőkeereje és likviditása a rendelkezésre álljon, ha az integráció bármely tagja nehézségek elé kerülne.

Az új jogszabály lefekteti az integrációhoz tartozó 122 takarék- és hitelszövetkezet közötti kölcsönös felelősségvállalás, az úgynevezett keresztgarancia-rendszer pontos szabályait, továbbá létrehozza a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapját. Az év végétől fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel lehetővé válik, hogy például a Nyírségben elhelyezett betétekért a soproni takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont. Így minden korábbinál nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, mert azok mögött az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védőernyője mellett az összes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet garanciája áll majd.

Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam 136 milliárd forinttal növeli meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozza a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját is.

A Tőkefedezeti Alapnak akkor lesz kitüntetett szerepe, ha valakinek követelése támad egy szövetkezeti hitelintézettel szemben, és az nem tud fizetni. Ebben az esetben az Alap lesz az elsődleges felelősségvállaló, és ez fog fizetni az igényt érvényesítőknek. Ezzel lehetővé válik, hogy egy-egy igénylőnek ne kelljen 122 szövetkezeti hitelintézettől követelnie, hanem egyszerűen az Alaptól szerezhesse vissza a pénzét.

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény módosításának az is fontos célja volt, hogy a szektorra vonatkozó speciális szabályozások áttekinthető formában, egy helyre, egyetlen törvénybe kerüljenek. A szövetkezeti törvény és a hitelintézeti törvény – mint mögöttes jogszabályok – előkészítés alatt lévő változása miatt vált szükségessé a jogszabály kiegészítése egy új paragrafussal, ami a mostani kiegészítés mintegy 70 százalékát jelenti. Ez a módosítás főleg a szövetkezeti jogi háttérszabályokat emeli be a szövetkezeti hitelintézetek kódexébe.

Az új jogszabály elfogadásával, a szövetkezeti hitelintézeti együttműködés megújításával a takarékszövetkezetek tőkeerős, versenyképes és stabil piaci szereplőkké válhatnak, amelyek korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtanak minden ügyfelüknek, az ország minden pontján. Ennek révén a takarékszövetkezeti integráció hozzájárulhat a hazai bankpiac fellendüléséhez, a fogyasztó számára kedvező piaci verseny élénküléséhez, továbbá a banki profit Magyarországon tartásához és a munkahelyteremtéshez.

Forrás: www.kormany.hu