További 4 regionális takarékszövetkezet kezdte meg működését 2018 elején

2018 elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, melynek eredményeként immár 12 regionális szövetkezeti hitelintézet működik az országban. Az egyesülések révén 2017 végéig nyolc regionális takarék jött létre, ez év elején pedig további négy: a Centrál, a 3A, az M7 és a Pátria.

Centrál néven négy közép-magyarországi takarék egyesült. A hatvani Mátra Takarékszövetkezet, a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, valamint a füzesabonyi Füzes Takarék Szövetkezeti Hitelintézet olvadt be a Centrálba, amely négy megyében szolgáltat: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest.

3A Takarék néven öt Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetkezeti hitelintézet egyesítette erőit: a Fegyvernek és Vidéke Takarékszövetkezet, a PILLÉR Takarékszövetkezet, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet olvadt be a 3A Takarékszövetkezetbe.

Somogy és Zala megye két szövetkezeti hitelintézete egyesült: a Zala Takarékszövetkezet beolvadt az M7 Takarékszövetkezetbe.

Pest megyében pedig az Örkényi Takarékszövetkezet olvadt be a Pátria Takarékszövetkezetbe.

Ezzel lezárult az a folyamat, amely során több mint félszáz takarékszövetkezet egyesüléséből 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jött létre. A fúziókra alapvetően azért volt szükség, hogy a takarékok versenyképesebbé váljanak, egységes, korszerű, az adott régió bármely fiókjában igénybe vehető szolgáltatásokat tudjanak nyújtani ügyfeleik részére.

A 12 új takarékszövetkezeti régió határvonalait az ügyfelek igényeit, a lakosságszámot, a társadalmi, üzleti és pénzügyi szokásokat figyelembe véve, ezen kívül a közlekedési infrastruktúra adottságait, valamint a termelési láncok egy régióba szervezését szem előtt tartva a takarékok maguk alakították ki.

Háttérinformáció:

Az új regionális takarékok a következő területeken szolgáltatnak:

3A Takarék: Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye
B3 Takarék: Budapest, Fejér, Pest, Tolna és Veszprém megye
Békés Takarék: Békés megye,
Centrál Takarék: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megye
Dél Takarék: Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megye
Fókusz Takarék: Bács-Kiskun és Pest megye
Hungária Takarék: Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye
Korona Takarék: Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye
M7 Takarék: Somogy és Zala megye
Nyugat Takarék: Győr-Moson-Sopron és Vas megye
Pátria Takarék: Pest megye
Tiszántúli Takarék: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye