Garanciaközösség: 51-re bővült a tagok száma

December 10-éig folyamatosan kiépül a megújuló takarékszövetkezeti szektor garanciaközössége, amelynek köszönhetően az ország egyik legbiztonságosabb és legátláthatóbb gazdálkodású hitelintézeti szövetsége jön létre. E folyamat újabb állomásaként a Takarékbank Igazgatósága október 10-én újabb tizenhat takarékszövetkezetre vonatkozóan bocsátotta ki az integráció egységes kockázatkezelési szabályzatait. A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 49 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért.

Jó ütemben, az előzetes tervek szerint halad a takarékszövetkezetek új együttműködésének kiépítése: lassan a végéhez közeledik a szektor megtisztulása, az elmúlt évtizedekből örökölt problémák feltárása és orvoslása, az év végéig pedig létrejön a megújuló takarékszövetkezeti szektor egyetemlegességen alapuló garanciaközössége. A már korábban csatlakozott 35 tag mellé most további tizenhat szövetkezeti hitelintézet lépett be ebbe a körbe, így az SZHISZ-szel és a Takarékbankkal együtt már összesen 51 tagja van a garanciaközösségnek.

A Takarékbank Igazgatósága folyamatosan – de legkésőbb 2014. december 10-éig – dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az egységes kockázatkezelési szabályzatokat, illetve hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség. A garanciaközösség tagjainál egységes kockázatkezelési szabályzatokat vezetnek be (pl. Kockázati Stratégia, Hitelkockázat-kezelési Szabályzat, Ügyfél- és Partnerminősítési Szabályzat, Likviditási Kockázatkezelési Szabályzat, és Befektetési Szabályzat).

A garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek majd: az SZHISZ, a Takarékbank és az összes szövetkezeti hitelintézet tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját.

A garanciaközösség kiépítése kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lévő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoport szintű felhasználását. A takarékszövetkezetek így a jövőben képesek lesznek nagyobb vállalatok, önkormányzatok és projektek hitelezésére is. Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legbiztonságosabb, legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre.